A Real Madrid bajnoki címmel, a Bayern München vereséggel hangolt az év mérkőzésére

GettyImages-2151434966
2024.05.06. 15:32
Sokkal jobb „főpróbát” is el tudott volna képzelni a Bayern München labdarúgócsapata a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágója előtt. Thomas Tuchel együttese a bajnoki címet már korábban elbukta, de Stuttgart elleni vereséggel akár ezüstérme is veszélybe kerülhet. Ezzel ellentétben a Real Madrid a múlt hétvégén biztosította be története 36. bajnoki elsőségét. Így várják az érdekelt csapatok a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóit.

Harry Kane még a múlt hétvégi, Stuttgart elleni bajnoki mérkőzésen egyenlített az első félidő végén, de a második játékrészben újabb két alkalommal kapitulált a bajorok védelme, amely a vereségen túl azt is jelentette, hogy két fordulóval a vége előtt két pontra csökkent a Bayern előnye a második helyen.

Azt viszont nem lehetett mondani, hogy a hétközi Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzése után tartalékolt volna Thomas Tuchel, a Real Madrid ellen eredményes Leroy Sanén kívül összes meghatározó játékosa a kezdőcsapat tagja volt. A szombati volt a Bayern Müchen szezonbeli hetedik veresége, amely az utóbbi évekhez képest magasan a legtöbb. Volt olyan szezon – pontosan a 2015/16-os idény –, amikor mindössze kétszer győzték le a bajorokat a bajnoki címig vezető úton. De most még az is kérdéses, lesz-e egyáltalán trófeája a Bayern Münchennek Thomas Tuchel irányítása alatt – mivel a német szakember azok után, hogy tavaly nyáron érkezett, egy év közös munka után elhagyja a klubot.

Az egyetlen olyan sorozat, amelyet még megnyerhet a Bayern München, az a Bajnokok Ligája, viszont az elődöntő első mérkőzésén döntetlenre végzett a Real Madrid ellen, így a spanyol fővárosban kell kiharcolnia a döntőbe jutást – amelyhez képest kevés hálátlanabb feladat van a labdarúgásban. Az ellen a Real Madrid ellen, amely a hétvégén kisebb túlzással B-csapatát küldte pályára a Cádiz elleni hazai bajnokin. Carlo Ancelotti együttese a tartalékos felállás ellenére sem izzadt meg, igaz, egy félidőn keresztül gólképtelen volt a spanyol kiscsapat ellen. Aztán jött a második játékrész, pontosabban Brahim Díaz, aki gyönyörű csavarással törte meg a jeget, majd a csereként beálló Jude Bellingham második labdaérintéséből volt eredményes.

GettyImages-2151458015
Fotó: Getty Images

Az i-re a pontot Joselu tette fel a rendes játékidő hosszabbításában, miután az idény végén távozó Nacho szenzációsan lódult meg, majd hozta kihagyhatatlan helyzetbe a spanyol támadót. Örömfoci, bajnoki módra!

A hivatalos bajnokavatásra még ugyan várni kellett nagyjából két órát, de miután a Girona 4–2-re legyőzte a Barcelonát, eldőlt: a habfehér együttes megnyerte története 36. bajnoki címét. Azt már a szombati játéknap előtt tudni lehetett, akárhogyan alakul az este, közös ünneplés a játékosokkal az ikonikus Cibeles főterén egészen biztosan nem lesz, mivel Carlo Ancelotti csapata kizárólag a Bayern München elleni visszavágóra koncentrál.

Bajnoki cím ide vagy oda, még nem jött el az ünneplés pillanata, a munka még nincs elvégezve, mivel a madridiak egyértelmű célja, hogy a bajnokságon felül az európai klubfutball legértékesebb trófeáját is elhódítsák. Ebben az eredményes szereplésen, valamint a bajnoki cím bebiztosításán felül lélektanilag segítség lehet, hogy a hétvégén visszatért a kapuba Thibaut Courtois, aki súlyos térdszalagsérülése miatt nem léphetett pályára a szezonban. A visszavágón viszont Andrej Lunyin fogja a madridiak hálóját védeni – a jól bevált recept szerint. 

A Real Madrid és a Bayern München kifejezetten gyakori vendégek egymás otthonaiban, már ami a nemzetközi kupaporondot illeti. a Bajnokok Ligája történetében ez a két csapat találkozott a legtöbb alkalommal a legjobb négy között, az utóbbi három párharcot viszont a spanyol rekordbajnok nyerte.

A Bajnokok Ligája elődöntőjének másik, időrendben korábbi visszavágóján a hétvégén „szabadnapos” Paris Saint-Germain hazai pályán dolgozná le Dortmundban összeszedett egygólos hátrányát. Azt nem lehetett az első mérkőzés után mondani, hogy a francia rekordbajnoknak – amely története 12. bajnoki címét biztosította be két héttel ezelőtt – ne lettek volna meg a gólszerzési lehetőségei Németországban, helyzetkihasználása viszont tragikus volt.

A Dortmund szezonbeli egyik legjobb teljesítményét nyújtotta múlt szerdán, abszolút meglepte francia riválisát, amely mint esélyes fél érkezett a párharcba, de elbukott az első 90 percben. A hazai pályán játszandó visszavágó viszont hatalmas esély a Paris Saint-Germain számára, amely 2020 után jutna újra fináléba az elitsorozatban.

Kylian Mbappénak nem volt területe az első mérkőzésen
Kylian Mbappénak nem volt területe az első mérkőzésen
Fotó: Getty Images

Ennél azért jóval huzamosabb ideje várnak újabb BL-döntőre Dortmundban, mivel a Borussia legutóbb 2013-ban, éppen a Wembley-stadionban járt nagyon közel a végső győzelemhez, de akkor, hasonlóan aktuális, francia riválisához, nem járt sikerrel. A hangolódás viszont tökéletesen sikerült Edin Terciz alakulata számára, mivel a múlt hétvégi bajnokin gólfesztivált tartva, 5–1-re ütötte ki az Eintracht Frankfurtot, bebiztosítva ezzel legalább ötödik helyezését a tabellán, amely, mint múlt szerdán kiderült: jövőre Bajnokok Ligája-főtáblát ér a német élvonalban.

A hétvégi mérkőzésen többek között betalált az a Marco Reus is, aki éppen a napokban jelentette be, hogy több mint két évtizednyi, a klub kötelékében eltöltött idő után távozik Dortmundból, ezt az időszakot pedig, nem titok: Bajnokok Ligája-győzelemmel zárná le. A németek jó hangulatban, eredményes bajnoki mérkőzéssel hangoltak a szezon eddigi legfontosabb mérkőzésére. Meglátjuk, Párizsban is kitart-e a Borussia lendülete, avagy szilárd védelme, és 11 év után visszatérhet-e a Wembley-stadionba.

BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ 

(Borítókép: Getty Images)