Befejezi pályafutását a Honvéd hűséges labdarúgója – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd rutinos játékosa az idény végén befejezi pályafutását…

 

A Budapest Honvéd legendás játékosa, Ivan Lovric a klub Facebook-oldalán keresztül közzétett üzenetben erősítette meg, hogy 13 év után elhagyja a kispesti csapatot és befejezi pályafutását.

A 38 esztendős horvát származású, azóta magyar állampolgárságot kapó hátvéd hazánkban először a Kecskemét csapatát erősítette, majd 2011 telén érkezett Kispestre és azóta egy év kecskeméti kitérőt leszámítva több mint egy évtizedig erősítette a Honvédot. Lovric tagja volt a 2017-ben bajnokságot, 2020-ban Magyar Kupát nyert együttesnek.

Lovric összesen 340 NB I-es találkozón lépett pályára, melyeken 16 gólt és 14 asszisztot jegyzett. A Honvéd tavaly kiesését követően az NB II-be is követte a csapatot, a mostani szezonban kilenc bajnokin lépett pályára, legutóbb október elsején öltötte magára a csapat mezét.

A Honvéd a Gyirmót elleni hazai mérkőzés előtt fogja elbúcsúztatni a csapat egykori meghatározó játékosát a Bozsik Arénában.

fociclub

A Befejezi pályafutását a Honvéd hűséges labdarúgója – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.