Retróédességek, amelyek generációk kedvencei lettek

A legtöbb, ma már retrónak számító édesipari márka a hatvanas években született meg. A korszak édességfogyasztási szokásaival kapcsolatban tanulságos adat, hogy a budapesti lakosság körében végzett felmérések szerint 1951-ben annak negyven százalékát a cukor tette ki, és csak öt százalékra rúgott a csokoládé részesedése, 1967-ben viszont a fővárosiak édességfogyasztásának ötödét már a csokoládé adta. Fejenként összesen körülbelül kilenc kilogrammnyi cukorkát, csokoládét, kekszet fogyasztottak.

Az édességek jó része is a budapesti gyárakból került ki, hiszen a fővárosi üzemeken kívül, vidéken csak a Szerencsi Csokoládégyárban folyt érdemleges termelés. Ez egészen a rendszerváltásig érvényes volt, amikor egyébként az elsők között privatizálták a Budapesti Édesipari Vállalatot.

Néhány éve készült egy felmérést arról, mely édesipari márkák maradtak meg leginkább az emlékezetünkben ebből az időszakból. A minta nagysága 1001 fő volt, 18-69 éves magyarországi lakosokból állt.

amiben nyilván szerepe volt annak is, hogy ezek – ha nem is olyan mennyiségben, mint 30-40 éve – ma is fellelhetők a boltokban.

A következőkben bemutatunk néhány olyan édességmárkát, amelyek a kilencvenes évek előtt voltak ugyan igazán népszerűek, de ismertségüket mind a mai napig megőrizték.

Dunakavics

1964-ben kezdődött meg a Dunakavics gyártása, és a termék azóta is változatlan receptúrával készül.

Ez a finomság megszületése óta kék tasakos kiszerelésben található meg az üzletek polcain.

A belül mogyorót tartalmazó, cukormázzal bevont édességet az a Duna Csokoládégyár kezdte gyártani, amely a sörgyártó Dreher-Maul Rt. "örököse" volt. Ez a furcsa utódlás úgy jöhetett létre, hogy az egykori városi legenda szerint

Így annak idején a cégnél összekapcsolódott az édesség- és a sörgyártás. A világháborút követően a Dreher édességgyárának a gépeit a Duna Csokoládégyár örökölte meg.

A Dunakavics történetéhez az is hozzátartozik, hogy elterjedésében nagy szerepet játszott az eredetileg még Stühmer Frigyes által alapított gyár, amely a II. világháború utáni államosítást követően a Budapest Csokoládégyár nevet vette fel.

A kilencvenes évek elején azután a német Stollwerck AG megvásárolta a gyártóüzemet abban az időszakban tulajdonló Budapesti Édesipari Vállalatot. A felvásárlás után a Budapesti Csokoládégyár Vágóhíd utcai üzemébe került a drazségyártás, így a jól ismert Dunakavics azóta is itt készül.

Franciadrazsé

Szintén 1964-ben, a Dunakaviccsal egyidejűleg kezdték meg a Duna Csokoládégyárban a Francia gyöngydrazsé gyártását. A gyerekek hamar megszerették az újdonságot, ám a szülők és az orvosok már nem kedvelték annyira ezeket a cukorkákat, hiszen a kavicsok ropogtatás közben könnyen megsértették a fogzománcot, az orrba felnyomott drazsék kiszedése miatt pedig sokszor orvoshoz kellett fordulni.

A recept a kezdetek óta változatlan, és

A Franciadrazséhoz a drazsé szót egyébként a francia dragée-ből vettük át, ami cukormázzal bevont mandulát jelent.

Ezek az édességek mára sem vesztek ki sem a köztudatból, sem a boltokból. Annyira kedveltek, hogy ma is megtalálhatóak majdnem minden üzletben az édességes polcon. Sőt, a jelenleg is népszerű változatok kínálata néhány évvel ezelőtt tovább bővült, hiszen három új ízesítésű színes Franciadrazsét is bevezettek.

Macskanyelv

A macskanyelv egy hosszúkás, két végén kidomborodó, a macska nyelvére emlékeztető alakú, 5–8 centiméter hosszúságú csokoládérúd. Készülhet fehér-, tej- vagy étcsokoládéból. Felhasználható közvetlen fogyasztásra, vagy cukrászkészítmények díszítésére.

Ma már a világ számos pontján, még Japánban is népszerű. Érdekes, hogy egyes országokban (például Franciaországban vagy Angliában) a hasonló alakú teasüteményt is macskanyelvnek nevezik (amit Magyarországon babapiskótának hívnak), valószínűleg ez inspirálta Gerbeaud Emilt is a csokoládéváltozat megalkotására.

Más vélemények szerint az ötletgazda a Küfferle osztrák cég volt – annyi biztos, hogy nálunk 1892-ben Gerbeaud kínálta először vendégeinek a csokis macskanyelvet a mai Vörösmarty téren működő híres cukrászdájában.

Melba kocka

A Melba kocka elengedhetetlen tartozéka volt a '70-es, '80-as évek üzleteiben a pénztárgépek mellett elhelyezkedő kis állványnak, ahonnan a vásárló még az utolsó pillanatban is berakhatta ezt a finom csokoládékockát a kosarába. Ez utóbbit divatos szakkifejezéssel ma már impulzusvásárlásnak mondjuk, de persze a Melba továbbra is a kasszazónában található.

Annak idején volt olyan matematikatanár, aki a Melba kockát egy tökéletes csonka gúlához hasonlította, amely finomsága révén okot ad mindenkinek arra, hogy megszeresse a matekot. További érdekesség, hogy a közelmúltban az Oscar-díjas magyar filmben, a Mindenkiben is feltűnt – ezt adja a tanárnő jutalomból a gyereknek.

Pilóta keksz

A Pilóta kekszet 1960-tól gyártják, és

Általában ő kezdeményezte és döntötte el a termékfejlesztés legfontosabb elemeit, ő szorgalmazta ennek a terméknek a gyártását is.

A Pilóta keksz valójában egy termékkategória, olyasmi, mint a tengerészeti kétszersült, a híres sea-biscuit. A II. világháború során a vadász- és bombázópilóták túlélőcsomagjai tartalmaztak kekszet és csokoládét – elképzelhető, hogy ez volt az ötletadó.

A rendszerváltozást követő években, a privatizáció után, 1994-ben új kekszgyártósort helyeztek üzembe Győrben, a szovjet kemencéket pedig hollandra cserélték. Az új kemencékben a korábbi óránkénti 500 kilogramm keksz helyett ekkor már 1000 kilogrammot sütöttek.

A gyártás annak idején a cég eredeti telephelyén, Győrszigeten indult. 2006-ban az akkori tulajdonos, a Danone úgy döntött, hogy a gyártást átköltözteti Székesfehérvárra, ezt azonban már az új tulajdonos, a Kraft Foods bonyolította le egy évvel később. A Kraft 2012-es átalakulásával pedig a tulajdonos neve időközben Mondelez Internationalre (Mondelez Hungária Kft.) változott.

A cikk elkészítéséhez a Magyar Brands, a Retrogastro.blog, az NLC, az Éva Magazin és a Bonbonetti Choco Kft. anyagait használtuk fel.