szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A civil jogvédő szervezet álláspontja szerint a rendőrségnek meg kellene szüntetnie az eljárást a „lánchídi tüntetés” ügyében.

A rendőrség nem mérlegelte a Lánchídnál tartott „dudálós tüntetéseken”, hogy mennyiben kérje számon a KRESZ betartását azokkal szemben, akik a véleménynyilvánítás szabadságával akartak élni járvány idején – írta közleményében a Helsinki Bizottság.

A szervezet ezért jogi képviseletet biztosított több megbírságolt dudáló tüntetőnek, emellett a rendőrsének is elküldte az észrevételeit.

A szervezet jogi álláspontja szerint

az Alaptörvény értelmében minden egyes alapjog, így a véleménynyilvánítási szabadság is csak a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, a szabadságjog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Vagyis a szólásszabadság bizonyos legitim célok érdekében korlátozható, de annak szükségesnek és arányosnak kell lennie. Erre figyelemmel kell lennie az eljáró szabálysértési hatóságnak is.”

A szervezet emlékeztetett, hogy a KRESZ-nek a dudálást lakott területen tiltó szabálya azért született, hogy feleslegesen ne hangozzanak el riadalom keltésére is alkalmas hanghatások, a „láchídi tüntetésen” viszont senki sem riadt meg, hiszen lassú haladás közben folyamatos volt a dudálás egy forgalmas köztéren egy előre meghirdetett autós demonstráción.

Eddig is számos példája akadt a rendőrség által megtűrt dudálós autós felvonulásoknak. Ilyenek a lakodalmi menetek, vagy ilyen volt az is, amikor a magyar fociválogatott sikeres Európa-bajnoki meccsei után az autósok örömükben dudáltak. Ezek ugyanúgy formálisan a KRESZ szabályaiba ütköznek, a rendőrség mégsem bírságolt”

– írták.

A Helsinki Bizottság szerint a szabálysértési hatóságnak meg kellene szüntetnie az eljárást ebben az ügyben. A szervezet észrevételeit a holnapján nyilvánossá is tette.