szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Csányi, Garancsi és Hernádi közös cége több pályázaton is magas összegekhez jutott, hogy fejlessze a Tihanyi-félszigeten található kastélyt.

A Tihanyi-félszigeten található Habsburg József főherceg egykori nyári rezidenciája, az 1924–25-ben épült, a vízpartra néző kastély a II. világháború után szállóként, majd az MSZMP üdülőjeként működött. Sokáig kihasználatlanul állt, majd 2006-ban privatizálta Csányi Sándor, Hernádi Zsolt és Garancsi István közös cége, a CD Hungary.

A G7 portál cikkéből kiderül, hogy több mint 10 évig semmi nem történt a szállóval, 2018 végén viszont a tihanyi polgármester bejelentette, hogy sikerült pályázati támogatást nyernie szállásfejlesztésre.  

2019 januárjában lett nyilvános, hogy a szintén a Csányi, Garancsi és Hernádi tulajdonában lévő CDHT Hotel Projekt Kft. kapta a támogatást, 2,9 milliárd forinthoz jut az állami Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ).

A szállodaszövetség honlapján az szerepel, hogy a beruházást 4,2 milliárd forintosra tervezték, amely alapján a projekt 70 százalékára kaptak állami támogatást. Az építkezés azonban mégsem indult el, és a sok milliárd forintos beruházási terv ellenére a CDHT az MTÜ újabb pályázatán indult el, azon, amelyen javarészt kormányközeli milliárdosok érdekeltségei között osztottak szét 83 milliárd forintot május végén, miközben a forgalom összezuhanása miatt az egész szektor kormányzati segítségre várt.

A G7 arról ír, hogy több esetben lényegében üres cégek kaptak milliárdokat adott esetben olyan hotelek építésére, amelyekről nyilvános információt sem lehet találni.

A keretösszegre eredetileg március végéig lehetett pályázni, de végül január 7-én felfüggesztették, így csak azok reménykedhettek támogatásban, akik a karácsonyi-szilveszteri időszakban elkészítették a pályázati anyagot.

A májusban közzétett döntési lista alapján a Csányi–Hernádi–Garancsi-féle cég kapta meg egyben a legmagasabb összeget a pályázaton, összesen 8,6 milliárd (egészen pontosan 8 632 723 437) forintot.

Ez azt jelenti, hogy az eredeti 20 milliárdos keretösszeg közel felét nyerték el.

Nem tudni, hogy a korábban 4,2 milliárd forintosra becsült beruházásra miért igényeltek a korábban megkapott 2,9 milliárd forint mellé további 8,6 milliárd forintot, a CDHT nem válaszolt a G7 erre vonatkozó kérdésére, és azt sem árulták el, minek köszönhető, hogy ilyen gyorsan, a felfüggesztés előtt beadták a pályázatukat.

A szállodaszövetség honlapján szereplő – nem hivatalos – áprilisi beruházási lista szerint négycsillagos lehet a tihanyi beruházás, a tervek szerint a kastélyban 15 szoba jönne létre, az ingatlan egyik felújítandó épületében 36, “új szállásépületekben” pedig 99 szoba.

Amennyiben valóban 150 szobás lenne a hotel, az azt jelentené, hogy szállodai szobánként 77 millió forint állami támogatásban részesül a beruházás.

Nem a tihanyi beruházás az egyetlen, ahol Magyarország néhány különösen vagyonos embere jóval több támogatást kap, mint egy válságba került kisvállalkozó.

Szerdán írtuk meg, hogy a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alatt működő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Kisfaludy-pályázatokon keresztül 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást osztott ki négy vidéki ötcsillagos szálloda megújítására.

A Spirit Hotel Gyógyszálloda Kft. 499 millió forintot, a Divinus Hotel Kft. 360 milliót, a hévízi AEG Ingatlanhasznosító Zrt. 155,7 milliót, a siófoki Breeze Lake Zrt. pedig 426 milliót kapott.

Összehasonlításképp az MTÜ egy 60 milliárd forintos keretösszegű fejlesztési programot írt ki májusban, amelyben szobánként 1 millió forinttal támogatnák “a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban”.

Ahogy arról beszámoltunk, a pályázat legnagyobb nyertese Mészáros Lőrinc lett, aki az Opus Global Nyrt.-n keresztül a Hunguest Hotels vidéki szállodáit összesen 17,7 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásból újíthatja fel. A szállodák közül három már pénteken ki is nyithat.