Az NMHH szerint az autósmozik aranykora köszönthet be

Vágólapra másolva!
A járvány utáni új óvatosság kora Budapesten is meghonosíthatja a szélvédő mögötti mozizás műfaját, áll az NMHH közleményében. Magyarországon eddig jellemzően csak a nyaralóhelyeken rendeztek alkalmi vetítéseket, de a változás biztos jele, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz idén eddig beérkezett engedélykérelmek száma már most meghaladja a tavaly összesen beadottakét.
Vágólapra másolva!

– legalábbis ezt tanúsítják a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz beérkező engedélykérelmek. Míg 2019-ben csak egy budapesti és 13 vidéki rádióengedély-kérelem érkezett a hatósághoz, idén már öt fővárosi és 12 vidéki engedélyt adtak ki, további kettő pedig már folyamatban van.

Mivel a vetítéseken a filmek hangsávja az autórádiókon szólal meg, ezért minden autósmozinak szüksége van egy URH-FM frekvenciára, amelyen sugározhat, így minden autósmozis vetítést a rádiófrekvenciák kiosztásáért felelős NMHH-val kell engedélyeztetni. Az engedélykérelmet bárki benyújthatja az NMHH honlapjáról letölthető kérelemminta alapján.

Az NMHH szerint az autósmozi

Az eddigi, elsősorban alkalmi vetítéseket kérelmező trendekkel ellentétben idén már hat mozi tervezi, hogy hónapokon át, minden hétvégén vetít majd. A korábban engedélyezett helyszínek közül is volt olyan, aki a heti két vetítést háromra növelte, és többen érdeklődtek az autósmozi-létesítés feltételeiről is.

Arra lehet számítani az NMHH szerint, hogy

Az ötvenes-hatvanas évek Amerikájában fénykorát élő szabadtéri, gépkocsiból nézett és autósrádión hallgatott filmekre szóló jegyeladások idén tavasszal világszerte új lendületet kaptak, bár ez az Egyesült Államok mellett azokban az országokban volt látványos, ahol már korábban meghonosodott a műfaj, például Németországban és Dél-Koreában.