Lemondott a tankerületi vezető, aki megbüntetett egy tornatanárt, videója miatt

tornatanár
videó
úszás
makó
Vágólapra másolva!
Távozik az a tankerületi vezető, aki súlyos büntetést szabott ki Vezsenyi Lászlóra, a Makói József Attila Gimnázium tornatanárára - tudta meg a Magyar Nemzet. A tanár egy videóban vasalódeszkán mutatta be a diákoknak az úszógyakorlatokat a digitális oktatás idején, majd ezután belekortyolt sörébe, mondván: fontos a hidratálás.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet azt írja, hogy a viccnek szánt videót hamar felkapta az internet, ám a tanár munkáltatóinak már kevésbé tetszett:

a tanárt ideiglenesen eltiltották, azonban minden egyes napra el kellett készítenie a csoportjainak szánt gyakorlatsorokat, majd azokat el kellett küldenie a tankerületnek és az intézményvezetőnek

– ám értelemszerűen azokat nem tudta felhasználni a munkájához. A Klebelsberg Központ szombaton közölte: amikor az ügy tudomásukra jutott, kérték a tankerületi központ vezetőjét, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését, mert nem értenek egyet az eljárással, ám

a tankerületi igazgató ezt nem tette meg.

A Magyar Nemzet információi szerint június 15-ével távozhat a tankerületi vezető. Az Emberi Erőforrások Minisztériumát is megkereste a lap, de egyelőre hivatalosan nem erősítették meg értesüléseiket.